Apám 2009.12.24-én, szentestén halt meg. Azóta jóformán csak Balázsnak mondtam el kb. érettségi szünetben (~2010 április-május?), illetve Faust komának 2 napja, bár kérdés, hogy ő mire vélte. Meg annak a T. Gábornak, akivel 2010. szeptembere óta egy képzésre járok, ami azért érdekes, mert végülis ő az általam legkésőbb megismert haverom, és ahhoz képest, hogy mennyi ideje ismertük egymást, neki még egész könnyen tudtam faterról beszélni. Igaz, hogy csak néhány alapadatot, nem mertem belemenni az érzelmekbe.
És még annak a lánynak se mertem elmondani, akiben a legjobban hittem kb. fél éve, illetve annak a másik lánynak sem, akinek szintén elhunyt régebben az apja...
Nem hiszem el, hogy pont szentestén kellett elmennie, és pont akkor, amikor találkoztunk volna, csak betegség miatt lemondta...
Nem mertem belemenni az érzelmekbe... Nem akartam elhinni, hogy elmentél és soha többet nem jössz vissza. Nem. Nem akarom elhinni.
1 megjegyzés:
Ahogy írtam, és mondtam, nincs undorítóbb és kegyetlenebb dolog az életnél.
Mire vélni meg...hogy érted? Az ilyen eseteket nem lehet "mire vélni". Nagyon sajnálom a dolgot. :(
Viszont ahogy kezeled a dolgot, az tanítani való lenne.
Megjegyzés küldése