Szombaton újabb előadáson vettem részt (Imre Flóra - Rejtélyes etruszkok), majd totóztunk (melynek lényege az volt, hogy igyekszik minden osztály az összes osztályba bejutni, és kitölteni az ottani kérdőíveket). Ezután osztályteremdíszítés, osztálytermek látogatása (egyébként a témakör a film - volt). Mi egy genszteres film alapján rendezkedtünk be. Szerintem egész szépre kidíszítettük a termet (hála a lányoknak, mert szokásunkhoz híven, mi férfiak nem csináltunk semmit).
Aztán tanár-diák kosármeccs, melyen az osztályfőnökünk részt vett, így a tanároknak szurkoltam (ÁRULÓ!! :D). Sajnos a diákok győztek, de sebaj. Aztán ki - mit tud volt, melyen nagyrészt hangszeres és éneklős előadások voltak. Szép volt, jó volt.
Ezután 12 órás futball, melyen mi a csoportmérkőzések során elvéreztünk (látni kellett volna, hogy hogyan...). Reggel 7-re hazaértem, próbáltam aludni, majd 13.00-kor ébresztettem magam, és átugrottam Marcellhoz. Beszélgettünk mindenről, meg próbáltam segíteni a gépén, és egyszerűsíteni a számítógépes életét. Söröztünk, aztán elváltunk. Hála a jó égnek a mai napra is tanulni kellett, és ezt próbáltam is megtenni... (szégyen a fejemre!). Ma viszont telepítem a PC-nkre az UHU Linux 2.1-et, meg majd később irány a tanulás.
Tuti, hogy mai is sok értelmes dolgot fogok csinálni. Érzem.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Csilliárdossá válás - "Hogyan legyenek rendben a pénzügyeim?"
Hogy nézzen ki egy napod: vagyon-pénz-tartalék-megtakarítás egészség kapcsolatok (párkapcsolat, gyerekek, barátok, család) Pénzügy: ...
-
Beautycle https://beautycle.org/ kozmetikai hulladékot le lehet dobni itt. Egyelőre kevés helyen vannak, de nagyon jó ötlet! (2023.07.09...
-
Most az egészségpénztárról lesz szó. Ugyebár mindenki tud az évi 150eFt maximum (20%-os) adóvisszatérítésről, ami forgatható nyugdíjtakarék...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése