A Bánk Bán kötelező olvasmányunk, és éppen holnap írunk belőle olvasottsági dolgozatot. Nyár elején, és az múlthéten is elolvastam, de furcsa érzéseim vannak a művel kapcsolatban. Ugyan tetszett a mű formája (verses), és érthető volt számomra minden párbeszéd, de...
"Rettegj szerencsédtől!" - Mondta Mikhál Bán Gertrudis királynénak. Gertrudisról ugyebár tudni kell, hogy elnyomta a magyar nemzetet, és saját nemzetéből érkező embereket ültetett a magyar hivatalokba... Szerintem még sorolni lehet az okát annak, hogy a magyar nemzet utálta Gertrudist, és meg akarták ölni. (A királyt szolgáljuk, de egy királyné ne uralkodjon rajtunk...)
Furcsa számomra az is, ahogy végződik a mű. A király megbocsát Bánknak, és nem ítélteti el, mert "Isten megadta méltó büntetését Bánknak". (Bánk felesége, Melinda meghalt.) Szerintem ez a két dolog nem egyeztethető össze. Amikor nyár elején olvastam a könyvet, végig azt vártam, hogy Bánk Bán legyen a király, és a magyar nemzet sorsát megváltoztatja. De mind történelem órán/történelem tudás fejlesztése során, mind a mű kétszeri elolvasása során rá kellett jönnöm, hogy nem. Bánk talán csak egy báb a műben. Ő lesz az, aki tőrt döf Gertrudisba, ő lesz az, akinek felelnie kell a helyzetért, de ez mégsem történik meg. Helyette elveszíti a számára legfontosabb személyt, a szerelmét.
2008. október 21., kedd
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Csilliárdossá válás - "Hogyan legyenek rendben a pénzügyeim?"
Hogy nézzen ki egy napod: vagyon-pénz-tartalék-megtakarítás egészség kapcsolatok (párkapcsolat, gyerekek, barátok, család) Pénzügy: ...
-
Beautycle https://beautycle.org/ kozmetikai hulladékot le lehet dobni itt. Egyelőre kevés helyen vannak, de nagyon jó ötlet! (2023.07.09...
-
Most az egészségpénztárról lesz szó. Ugyebár mindenki tud az évi 150eFt maximum (20%-os) adóvisszatérítésről, ami forgatható nyugdíjtakarék...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése