Szóval ma, az osztállyal ide mentünk kirándulni. Volán távolsági busszal mentünk, és egész jó volt az oda - visszaút. Tulajdonképpen a szokásos kirándulásról van szó. Az ember fogja magát,kajával, innivalóval elindul hegyen sétálni. Volt friss levegő, tisztának tűnő patak, jó társaság (egyébként nem az egész osztály jött.), és jó beszélgetések.
Persze elhangzottak a szokásos osztálypoénok, az adott ember aktuális izomkapacitásával, és izomnövekedésével kapcsolatban. De hát ez illik hozzánk. Ezek vagyunk mi.
Kutatók Éjszakája
Ez pénteken volt, és a haverokkal mentünk el. A sok kiállítás közül a legális hackelés, a természettudományi kísérletek 1., és a természettudományi kísérletek 2.-re mentünk. Kaptunk ingyen jegyet a csodák palotájába, de nem tudtuk igénybe venni, ugyanis sietnünk kellett vissza az egyik haver anyja miatt. Hihetetlen. A szülők ennyire izék? Ki sem lehet fejezni, hogy miről van szó. Az van, hogy a gyerek el akar menni egy jó programra, ami egy évben egyszer van, ráadásul a haverjaival menne, de a szülő megszabja neki, hogy 10-re legyen otthon. Hogy? Bassza meg. Mi a rendezvénysorozat neve? Kutatók Éjszakája. Szerintem az van, hogy este, illetve éjszaka (egyébként délután is) mennek az előadások. Mindegy. Nincs értelme befejezni a mondanivalómat.
http://www.kutatokejszakaja.hu/
2008. szeptember 27., szombat
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Csilliárdossá válás - "Hogyan legyenek rendben a pénzügyeim?"
Hogy nézzen ki egy napod: vagyon-pénz-tartalék-megtakarítás egészség kapcsolatok (párkapcsolat, gyerekek, barátok, család) Pénzügy: ...
-
Beautycle https://beautycle.org/ kozmetikai hulladékot le lehet dobni itt. Egyelőre kevés helyen vannak, de nagyon jó ötlet! (2023.07.09...
-
Most az egészségpénztárról lesz szó. Ugyebár mindenki tud az évi 150eFt maximum (20%-os) adóvisszatérítésről, ami forgatható nyugdíjtakarék...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése